1. Rákos mezeje
Budapest, Tahi utca 22.
Anonymus krónikája szerint Árpád vezér a Dunán való átkelés előtt a Rákos mezején táborozott, amit valószínűleg a mai XIII-XIV. kerület területén kell keresni. Az Árpád-házi királyok alatt a terület kezdetben az esztergomi érsek birtoka volt, majd II. Endre is eladományozta. Az adománylevélből kiderül, hogy a területen létezett egy Jenő nevű település, amely az Újpesti vasúti híd pesti hídfője közelében állhatott. Később IV. Béla visszaváltotta Jenőt, majd további területekkel (Új-Bécs, Új-Jenő, Jenői-sziget, Fürdő-sziget, Vizafogó, Agaras-tó és Rákosmező) együtt a különböző szerzetes- és apácarendeknek adományozta.1298 és 1526 között a rákosmezei országgyűlések kapcsán a terület fontos szerepet játszott a magyar közéletben. A pesti oldalon a Margitszigettől északra elterülő részt régen Lepsinek nevezték, Mátyás király idejében itt volt az Agaras-tó, mely a Domonkos-rendi apácák tulajdona volt. Itt, a Váci út mentén futott a töltés, amelytől a Duna felé zsombékos terület volt, ahová a Fekete-tenger felől a vizák feljöttek az ívási időszakban.
A II. Lajos halálát követő polgárháborús időszakban és a Török hódoltság idején a vidékről nem történik említés. A háborúk pusztítása és Pest visszafejlődése következtében a terület lakossága is lecsökkent, a 18. század végéig eltűnt Jenő és Új-Bécs is.
A patak menti Rákosmező a szabad ég alatt zajló országos gyűlésekről híres. 1277-től a mohácsi vészig számosat tartottak itt, a mindenkori városhatártól északra elterülő hatalmas, füves térségen. A közel 150 éves török hódoltság alatt még álltak középkori településeink, ám a császári seregek közeledtének hírére a törökök ezeket is felgyújtották és lerombolták. Az egykori falvak épületeinek és templomainak köveit elhordták. Az I. Lipót 1703-ban írt kiváltságlevelében említett Szentlászló-puszta esetében is ez történt.
A negyvennégy kilométer hosszú és az átlagban 1-3 méter széles patak a Gödöllői-dombságban, Szada határában ered. Gödöllő városában az egyik mellékágával, a Fiók-Rákos-patakkal ömlik össze. Isaszegen és Pécelen áthaladva lép be
Budapest területére a XVII. kerületben. Rákosmentét elhagyva a X., XIV. és a XIII. kerületen átcsobogva ömlik végül a Dagály fürdő északi vége felett a Dunába. Több kisebb ér is táplálja útja közben. A Rákos-patak mentén élő növényfajok a következők: gyíkhagyma, rostostövű sás, lápi sás, zsombéksás, bugás sás, villás sás , vidrafű, fekete ribiszke, vörös ribiszke, mandulalevelű fűz, lápi pitypang.A Rákos-patakban az alábbi halfajok élnek: bodorka, amur, dévérkeszeg, ponty, ezüstkárász, kínai razbóra, réti csík, vágó csík, törpeharcsa, naphal.
Története: A patak a régen benne élő rákokról kapta a nevét. Manapság már nemhogy rákot, de egyéb vízi élőlényt is alig találni benne. Középkori leírások szerint az említett rákok a patak forrásánál éltek. Az Isaszeg, Pécel, Rákoscsaba közti szakaszon több halastó működött, amelyek a malmokra hajtott vizet duzzasztották, majd Rákoscsaba és Keresztúr között egy mocsaras területet táplált vizével. Ez azonban nem kedvezett a rákoknak, de az írások megemlítik, hogy angolnában és egyéb halban bővelkedtek.Régebben több vízimalmot is hajtottak erejével, Isaszegen, Pécelen, Csabán és Keresztúron. Ennek első írásos említése egy 14. századi oklevélben van.A 18. században a Pest határában lévő mocsarakat lecsapolták, és a patakot szabályozták. Pest város vezetése a 19. század elején elhatározta, hogy a vizével fogják táplálni az akkor posványos és kellemetlen szagú Városligeti-tavat. A tervet az 1896-os millenniumi ünnepségekre meg is valósították.
Rákosmente és részei nevüket a kerületen keresztülfolyó patakról kapták, a terület domborzati viszonyai pedig számos település (vagy azok részeinek) nevéből visszacsengenek (pl. Rákoshegy, Madárdomb, Kaszásdűlő stb.)